Az Istenhez való imádkozáskor őhozzá fordulunk, a szemeinkkel, szívünkkel feltekintünk rá. Hitünkkel őt célozzuk meg, a reménységünket belé vetjük. Ekkor láthatjuk meg igazán, hogy az ember önmagában semmi: egyedül Isten a valami, aki a kérdéseinkre a válaszokat, a problémáinkra megoldásokat ad, s minden olyan dolgot meg tud tenni, amire az ember önmagában képtelen. Az ima ilyen szempontból önmagunk egyfajta kiüresítése: lemondás az emberi erőlködésről, megoldásokról, s elindul a hit, a reménység Istenbe vetése, a gondjaink rá bízása. Így, imában magunkat Istenre utalva látjuk meg egyre jobban azt a világosságot, azt az erőt, azt a kegyelmet, ami nála vár, így nyer a szívünk egyre nagyobb bizalmat, bizonyosságot hitet és reménységet Istenben, így látjuk meg, semmik vagyunk, ellenben Isten bármire képes, mert övé az irgalom, a kegyelem és minden hatalom.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.