Oltár és áldozat

Az Ószövetség ideje alatt Isten az alábbi parancsot adta Izraelnek az oltár építéséről:

2Móz 20,25 Ha pedig kövekből csinálsz nékem oltárt, ne építsd azt faragott kőből: mert amint faragó vasadat rávetetted, megfertőztetted azt.

Jézus szavaiból pedig tudjuk, hogy az oltár nagyon fontos funkcióval bír, szentté teszi az ajándékot:

Máté 23,19 Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az ajándék-é vagy az oltár, amely szentté teszi az ajándékot?

Isten szigorúan megtiltotta, hogy az oltár építésekor faragott követ használjanak. Pedig az oltár fontos, szentté teszi az ajándékot, így emberi gondolkozással azt gondolhatnánk, hogy akkor biztosan szépnek, jól felépítettnek, faragottnak, díszesnek kell lennie. De nem: Isten parancsa szerint olyan állapotban kellett felhasználni a köveket az oltár építéséhez, ahogyan azok voltak. Nem emberi kézen múlik, múlott tehát, hogy az oltár oltár-e, és betölti-e a funkcióját. S nehogy ennek akár a gyanúja is felmerüljön, ahogyan látjuk, szigorúan tiltott emberi erőfeszítést, alkotást hozzáadni az oltárhoz.

Akárcsak Jézus golgotai keresztáldozatához, mely egyszeri, tökéletes és megismételhetetlen, melyetől ezt mondja a Zsidókhoz írt levél:

Zsid 10,14 Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket.

Jézusban Isten üdvözítő akarata jelent meg, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. A Jézusban való hit tesz minket Isten előtt igazságosakká, és nem a saját cselekedeteink, érdemeink. Isten kegyelméhez nem lehet és nem is kell plusz emberi erőfeszítés: Jézusra, az ő tökéletes, bevégzett munkájára kell tekintenünk:

Ján 6,28-29 Mondának azért néki [Jézusnak]: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük? Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, akit ő küldött.

Jézus az áldozat a mi bűneinkért, és ő miatta vagyunk megszentelve:

Ésa 53,10 És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz.

Ján 17,17-19 Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság. Amiképpen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra. És én ő érettök oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban.

Jézus áldozata tehát szentté tesz minket, akárcsak az oltár. Ugyanakkor Jézus azt mondja, hogy amiképpen őt küldte az Atya a világra, ő is úgy küld el minket.

Az oltár szentté teszi az ajándékot, az áldozatot. Ugyanakkor az oltár nem tud mit szentté tenni, ha nincs rajta áldozat és ajándék. Nézzük meg, mit tett Jézus, és mit tanulhatunk mi ebből:

Ef 5,2 És járjatok szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.

Ugyanez a gondolat megjelenik máshol is:

1Ján 3,16 Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért.

Maga Jézus is erre tanít minket:

Ján 15,12-13 Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.

Egy másik helyen pedig Jézus a földbe vetett gabonamaggal példázza ugyanezt:

Ján 12,24-25 Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt.

Sőt, Jézus ezt sokkal keményebben is megfogalmazza egyszer, mely szerint önmagunk feladása nem opció, hanem Jézus követésének szükséges velejárója:

Luk 9,23-25 Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall?

Ezek a gondolatok, példázatok mind az Istenért s testvéreinkért való odaszánásra, önfeláldozásra, másoknak való szolgálatra tanítanak. Ezek a szeretet megnyilvánulásai, a két újszövetségi parancsolatunk betöltése:

Luk 10,27 Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.

Jézus is beszél erről a parancsolatról:

Ján 13,34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.

Önmagunk feladása, áldozatul adása a szeretetben nyilvánul meg leginkább. Az életünk során megvan a választási lehetőségünk: Istent vagy a világot szeretjük, a földön, vagy a mennyben gyűjtünk magunknak kincseket, meg akarjuk-e tartani magunk életét, vagy elveszítjük azt atyafiainkért?

1Ján 2,15-17 Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.

Jézus parancsolata Isten és az atyafiaink szeretete. Jézus keresztáldozata lehetővé teszi azt, hogy a benne való hit által Isten előtt igazakká váljunk, mindenféle emberi erőfeszítés nélkül: ez az oltárunk. Jézusra helyezve az életünket, benne bízva, hitben benne gyökerezve, rá épülve szentek, igazságosak vagyunk, leszünk Isten előtt. Jézus munkájára tekintve, parancsolatait megcselekedve, Őt véve példaként, önmagunkat feladva pedig magunkat a megszentelő oltárra helyezzünk, önmagunkat megtagadva, Jézusért élve, Őt és másokat szolgálva, betöltve azt a pályát, amelyre Isten minket szán. Így kerül helyére az áldozat az oltárra, így növekedhetünk a szőlőtőkén, így leszünk Atyánk gyermekei, Krisztus követői, s Istent megjelenítő világosság ebben a világban. Önmagunk feladása félelmetes lépésnek tűnik, tűnhet, de Jézus ígérete világos:

Máté 11,28-30 Jőjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.